2011. december 31., szombat

BUÉK!


Boldog Új Évet!

2011. december 30., péntek

Évzáró

End of the Road by Michal Mierzejewsky

Ezzel a nagymamámtól tanult verssel szoktam búcsúzni az óévtől, és köszönteni az újat:

Eldöcögött az óévnek szekere.
Ez a szekér sok-sok gonddal volt tele.
Hadd döcögjön nyikorogva, zörögve,
búját-baját felejtsük el örökre.
Azt kívánom az újévnek hajnalán,
hogy az új év legyen boldog és vidám!
Kerülje el a házunkat a bánat,
adjon Isten egészséget,
  sok örömet, boldogságot
ennek a kis családnak,
és az egész világnak!


2011. december 29., csütörtök

Feeling

 

Emlékszem a madárlétre,
álmomban pontosan tudom
a kanyarok ívét.
Emlékszem milyen bábként élni,
kitinpáncélba zárva
mozdulatlanul tűrni, hogy védtelenné fordítsanak
földet forgató kapák.
Emlékszem milyen pókfonálon ringani
élelemre várva,
s milyen, mikor egyre sűrűbben
tekeredik rám a ragacsos pókfonál,
 belém szivárog, majd eláraszt
a dermesztő mozdulatlanság.
Tudom, milyen a változó hőfokú
vizek áramlása az oldalvonalamon,
bársonyos iszapok érintését őrzöm,
a vastag jégpáncél alatt
levegő után áhítozva.
Pontosan érzem az izmok feszülését
futva valamiért, vagy valami elől.
Valahol, valamikor már minden megtörtént velem.
Történések törnek föl belőlem, mint a láva,
föl-föl dobva köveket,
mik visszahullnak újra.
Hullámok indulnak, egymásba fordulnak
erősítik, vagy kioltják egymást.
A vetítőgépről lefut a film.
Az utolsó filmkocka
csapódik újra és újra
céltalanul, végtelenül.



2011. december 23., péntek

Ünnep

 

Áldott, békés Karácsonyt mindenkinek!

2011. december 22., csütörtök

Születés

http://www.historicalstockphotos.com/details/photo/2045_young_mother_in_a_manger_holding_her_baby.html
 
Ma már bő kétezer távolából senki sincs, aki bizton megmondhatná, valóban megszületett-e a Fiú, és ha valóban megszületett, akkor az volt-e akit mostanság azonosítunk vele. Megtörtént-e az elmesélt történet, vagy csak összeadódott innen-onnan, még ősibb hagyományok, hitek, szimbólumok továbbéléseként?
Sokan sokfélét állítanak, sokan sokfélét hisznek, és ezzel nincs is baj, amíg nem fordulnak egymás ellen.
Valami születik, így téli napforduló tájékán: a FÉNY.
A Világ Fényessége, csak egy név azok közül, ahogy Jézust nevezni szokták.
Végül is: nem a történet számít, hanem a tanítás, amit nekünk hozott.
 

2011. december 21., szerda

Karácsonyi vegyes


Mivel ma sütött a nap, próbáltam néhány jobb képet csinálni a karácsonyi termékeimről. 
Hát, ennyire tellett.


Így néz ki a becsomagolt saját szaloncukor a fán, mellette szintén saját gyártmányú csillag széles ajándékkötözőből és angyalka műszaki rajzlapból és tortapapírból. / Az angyalka eredetileg a szálloda dekorálásához készült. /:


/Ígérem, egy darabig nem teszek fel saját képet! :) /

2011. december 20., kedd

Majdnem fekete-fehér


Az orromat sem dugtam volna ki legszívesebben egész nap. Főként azért nem, mert teljesen kidörzsölte a sok orrtörölés. A nyirkos hideg ellen meg a hörgőim tiltakoztak. Ám így van ez, ha az ember csak magára számíthat: ha beteg, ha nem, nincs más hátra, mint előre! A kukások ma jönnek, ki kell vinni a kukát az utcára.
Végül is, ha már úgyis kimentem és megláttam a fekete-fehér kertet, eldöntöttem, hogy teszek egy próbát, mit lehet kihozni belőle. Szerettem volna egy erősen kontrasztos változatot csinálni, de ezzel a programmal nem ment. Maradt a természetes változat, úgy ahogy láttam:


Tegnap meghallgattam, hogy mit mond az Új Orvostudomány a megfázásról. Akit érdekel, itt megteheti:
http://www.youtube.com/watch?v=joLq-y14pKA&feature=related


Nos... Próbálkoztam, de ez sem az igazi. Van még tanulni valóm. Ebben is.

2011. december 16., péntek

Az önköldök nézés


roppant időigényes elfoglaltság, és egyben roppant hiábavaló.
Ez a gondolat vert tanyát a tudatomban, látszólag oktalanul. Aztán elkezdtem képet keresni, és találtam is sokfélét, de egy sem tetszett, aztán találtam egy képet:

ourparklife.blogspot.com

A képnek az a címe, hogy "le a nyúl üregébe" /down the rabbit hole/ (ha van akinek most nem esik le, akkor megsúgom, hogy utalás Alíz csodaországi kalandjának egyik fázisára) és ezzel azonnal beugrott az összefüggés: lyuk!
A köldök, a nyúl ürege, a "fekete lyuk", a lefolyó a kádban ugyanazt jelenti: átmenet az egyik világból a másikba.
Mivel jelenleg épp ezt a fázist éljük meg, most már csak azzal a mondatrésszel van gondom, hogy "roppant hiábavaló". Ez vajon mit jelent?

2011. december 13., kedd

Kezdődik...


az új körforgás, lám a hóvirág már ébredezik, bár lehet, hogy megbánja még...
Kezdődik az ünnepi készülődés is, és bár nem leszek büszke erre a fotómra, de csak felteszem, bizonyítékul arra, hogy nem csak szellemi táplálékkal foglalkozom. :)
(Mentségemül szolgál, hogy nagyon rosszak a fényviszonyok.)


Ma szabadnapom volt, és megsütöttem a karácsonyi mézest, valamint a Duende oldalán olvasottakon felbuzdulva, szaloncukor helyett csokiba mártott ezt-azt készítettem: datolyát, fügét, aszalt szilvát, mandarint, diót, stb. Majd szépen becsomagolom őket, és akkor talán majd sikerül jobban bemutatnom.
Köszi az ötletet Duende! :) Cserébe leírom azt az 1940-ben a Mezőberényi Gazdasági Népiskola Gazdaasszonyképző Tanfolyama által kiadott, Ézsiás Rózsa gazdasági tanárnő által fémjelzett "Szaloncukor karamelles" receptet, amit pár évvel ezelőtt magam is kipróbáltam:

"Fél kg kristálycukrot ép zománcú lábosba teszünk, három evőkanállal visszaveszünk belőle és ezt palacsintasütőben elég barnára pirítjuk (de meg ne égjen, mert akkor keserű lesz) a lábosban levő cukorra egy vizespohár (2dl) tejszínt, vagy tejet öntünk, és forraljuk, a megpirított cukrot beleöntjük és időnként megkeverve addig forraljuk, míg sűrűsödni kezd, ekkor porcellán tálba leöntve, vagy akár lábasba is, amelyben főtt állandóan keverjük, míg zsírszerű lesz. Ekkor vajazott, vagy zsírozott tálra öntve tenyerünkkel a kívánt vastagságra nyomjuk, és kockára, vagy téglaalakúra felvágjuk. Ha keverés közben, vagy kiöntve azt látjuk, hogy morzsalékos, vagy törik, ujra fölteszem főzni egy-két evőkanál tejjel, ha meg folyna, nehezen szilárdulna meg, akkor is felteszem főni, hogy a felesleges víz elpárologjon belőle. Mindkét esetben ugyanúgy járunk el, mint az előbb."

Mivel ma ilyen napom van, nem bánom, leírom a "Szaloncukor külömböző ízzel készítve" címűt is:

"30 dkg cukrot másfél deciliter tejjel felteszünk főni. Ha hólyagos, 3 dkg vajat és a kívánt ízt belefőzzük és forraljuk, míg sűrűsödik. Egy adaghoz a következő mennyiségű ízeket tehetem: Két evőkanál darált mogyoró, mandula, vagy dió, egy kis kanál kakaó, másfél szelet csokoládé, fél citrom leve és héja, egy fél narancs leve és héja, vagy három kanál rum, ehhez még pici breton is vagy egy feketés csésze babkávéfőzet. Ha látjuk, hogy elég sűrű, kiöntjük, és úgy járunk el, mint az előzőnél."

Minden jókat kívánok! :)


Betegségügy


Érdemes rászánni néhány percet, és elgondolkodni a hallottakon, akkor is, ha valaki csak a "tudományban" hisz. A valódi gyógyítók gyógyítani akarnak, mindegy, hogy milyen módszerrel csak segíteni, ha lehet. Ám mindenekelőtt: nem ártani!
A kulcs a gondolkodásmódban keresendő.
Szerintem.

2011. december 12., hétfő

Álom III.

cs.ucdavis.edu
 
Mivel kicsit nyűgös napjaim vannak, ami nálam azt jelenti, hogy valami miatt kibillenek a már megszokott, kényelmes harmóniából, segítséget kértem a ji-kingtől, Müller Péter: Jóskönyvéből. Mostanában már ritkán nyúlok segédeszközökhöz, de most kíváncsi voltam, milyen erőtér vesz körül, hogy "nem lelem a helyem"?
Most lemásolom, mit kaptam rögtön az első sorban:
"Fel kell lépned magadban a "határtalanul" kavargó érzésekkel,vágyakkal, ködös álmokkal, félelmekkel, vagy bűntudattal szemben.
Az álmodozás: határtalan.
A képzelet: pontos és behatárolt.
Ezért az álmodozásból nem lesz semmi - de a képzeletnek megvalósító hatalma van."
Hát, igen. Épp erről tűnődtem...
"Félelmeink határtalanok.
De ha megfogalmazzuk, szavakkal kifejezzük, mitől is félünk valójában: a félelem elveszíti hatalmát.
Lelkünkben sok minden "korlátlanul" kavarog - ez a jósjel arra biztat:fogalmazd meg, öntsd szavakba, mondd ki bátran. Abban a pillanatban, mikor egy démonnak nevet adsz, elveszti hatalmát.
Ha célodat pontosan megfogalmazod, eléred." 
 Még mindig elcsodálkozom, újra és újra - valahányszor szembesülök vele -, hogy a dolgok működnek.
 

2011. december 11., vasárnap

Álom II.

dream-symbols.com
Két kedves blogbarátnőm hozzászólására szeretnék most reagálni új bejegyzéssel.
Artemis az előző bejegyzésemben feltett kérdésemre (nagyon helyesen) úgy reagált, hogy a szeretettel, becsületes munkával létrehozott érték a valódi érték, és nem az, amit aranyba, gyémántba, értékpapírokba.stb. fektetve lakatokkal lezárva őriznek
Fontosnak érzem leírni, hogy az értékek a befektetett energiáink által jönnek létre.
Az energia élő, mozgó, teremtő minőség. 
Aki alkot, teremt, létrehoz bármit, ami megnyilvánul a hétköznapokban, és annak örömét érzi, az tudja miről beszélek.Mindig elszomorít, mikor azt hallom a rádióban, hogy, "Jaj, már megint hétfő, dolgozni kell, de kitartás", vagy "már csak egy óra, és már mindjárt vége a munkaidőnek" stb.
A MUNKA ÖRÖMFORRÁS! Még akkor is, ha néha fárasztó. Létrehozni valamit a látszatra semmiből, csodás dolog! Szomorú, hogy ezt nem mindenki érzi, kérdés, hogy vajon miért nem? Jó, nagyon sok választ tudok rá én magam is. Ez majd egy másik bejegyzés témája lesz.
Szóval: az energia MOZGÁS. Nem statikus. Élő folyamat. Folyamatos változás, a VÁLTOZÁS maga.
Amikor a munkánk által létrehozott értéket pénz, arany és egyéb formába fagyasztva/ dermesztve/ rögzítve letétbe helyezik, bezárják egy széfbe, vagy bárhová, megállítják a folyamatot. Hasonló ez ahhoz, ha befagy egy folyó, ami viszi az éltető vizet. Erre gondoltam, mikor leírtam ezt a mondatot:
"Mi haszna abból a világnak, hogy lakatok által zárva szunnyad az érték?"
  Zita úgy érzem, egy kicsit továbbviszi, továbbgondolja  a kétségeimet, és teljesen jogosan helyére teszi őket.
Tudom, hogy hogy kellene tenni, gondolkozni, érezni, de sokszor nincs hozzá erőm. Elöntenek a kétségek, és a ha ekkor nem ismerném ezt el, hazudnék magamnak.
Gyakran van olyan, hogy ismerem a kérdésekre a választ, de amíg nem éltem meg, nem építettem be magamba, addig az nem a részem, nem az enyém, és ha mást mondanék, hazudnék.
Igen: túl sokszor, túl sokan nem merjük elhinni, hogy mi vagyunk azok, akik éppen most változtatjuk meg a világot.
Tóbiás erre csak ezt mondaná: "és ez így van!"
Köszönöm, mindkettőtöknek! :)

2011. december 9., péntek

Álom

http://www.weird-art.com/?oset=84&img=pd_crystalcity.jpg&sort=z

Azt hiszem, ez egy szokatlan bejegyzés lesz, vagy ki tudja... 
Mostanában- mint mondják- annak az ideje van, hogy keresztülvergődve számtalan megpróbáltatáson, feladva mindent, ami már nem szolgálja azt, akik valóban vagyunk; álmodjuk meg azt, akik lenni szeretnénk.
Nekem ez nehéz feladat. Annyi negatív tapasztalás után abban hinni, hogy valóra válhatnak az álmaink, hát... Azt hiszem, merő ábránd, lebegés a ködben.
A teremtés azzal kezdődik, hogy megfogalmazzuk azt, amit létrehozni szeretnénk. Formát adunk neki, hasonlóan a tudomány által morfogenetikus mezőnek hívott valamihez. 
Az erőtér aztán majd magához vonzza azokat az energiákat, amik által létrejön az, amit megalkottunk gondolatainkban /mentálisan /álmainkban.
Anasztázia a "szibériai próféta" elmeséli nekünk, hogy őseink rendelkeztek a képalkotás tudományával, azzal az erővel, amivel bármit létre lehet hozni, ha kellően alaposan és megfelelő vággyal, szándékkal akarjuk a létrejöttét. Állítólag ez a képességünk most is rendelkezésünkre áll, csak szunnyad bennünk, nem tudunk arról, hogy használhatnánk, ha akarnánk. Manapság vizualizáció néven már próbálkoznak az alkalmazásával, de ez csak a kezdet. Mondjuk a vizualizáció ebben az esetben olyan, mint az a hógolyó, ami elindítja a lavinát.
Szóval, akkor most felvázolom az álmom vázát:
Szállodában dolgozom. Olyan helyen, ahol minden rendelkezésre állhatna ahhoz, hogy emberek pihenjenek, feltöltődjenek, gyógyuljanak. Adott egy épület, amit hagytak leromlani, mert túl sokan, túl sok pénzt szerettek volna kivenni belőle túl rövid idő alatt. Adott a gyógyvíz, adott egy gyógyító részleg és adott a személyzet, akik a mostani maximálisan kizsákmányoló szemlélet ellenére is a legjobb tudásuk szerint, szívvel dolgoznak. Amióta itt dolgozom, -lassan egy évtizede - folyamatosan a bezárás réme áll előttünk fenyegetően, ennek nevében új és új szigorítások lépnek életbe.
Nyolcvan ember helyett a fele végzi amit kell, természetesen csak "felibe-harmadába", ahogy ezt ilyenkor lehet. A jövő évi minibálbér emelés az újabb mumus.
Vannak sáskanépek, akik csak tarolni tudnak és pusztát hagynak maguk után, mit sem törődve az eljövendő napokkal. maguk mit sem alkotnak, csak törvénynek kikiáltott cikkelyek alapján begyűjtik a javakat. Széfekbe rakosgatják a mások által fényesre csiszolt gyémántokat, sok lakattal lezárják, hogy évente egyszer végignyittatva mindet, lista szerint leellenőrizzék, meg van-e mind?
Mi végre ? Mi haszna abból a világnak, hogy lakatok által zárva szunnyad az érték?
Nem értem ezt a játékot. Olyan ez, mintha számítógépes játékot játszanánk, csak a mi lennénk a monitor túlsó oldalán.
KIK JÁTSZANAK VELÜNK?
Azt álmodom, hogy a becsületesen, szeretettel elvégzett munkánk után a bérünket nem más teszi zsebre.
A dolgozók által megtermelt haszon megfelelő részét visszafordítjuk a felújításra, fejlesztésre, a dolgozók részesedésére. Azt álmodom, hogy hogy azok az emberek, akik évek óta visszajárnak az egyre romló körülmények ellenére is, továbbra is jöhetnek gyógyulni, pihenni, egyre jobb körülmények közé, mert itt lenni jó.Ők ezt mind tudják, és visszavágynak. A munkánk örömet szerezzen, ne érezzük kínzó kötelességnek. A  hely ahol dolgunk, ahol a napunk nagy részét töltjük, ugyanúgy az otthonunk is, ezért mindenki számára természetes, hogy óvjuk, védjük, szépítjük. Ami megteremtünk, amit szeretettel alkotunk, az kivirágzik, él, fejlődik. Senki se vigye el a hóna alá csapva, ráragasztva a címkét, hogy: "ENYÉM"
Azt álmodom, hogy mi alakítjuk az álmot, ezért ha felébredünk, azt észre sem vesszük.

2011. december 7., szerda

2011. december 6., kedd

Este


Szóval gondoltam én, hogy ez lesz a vége... Játszom az új játékkal. Most ugyanaz a kert, csak esti lágy fényekkel... Bocs, ha unalmas!



2011. december 4., vasárnap

Formálás

 Hand of God by Rodin

Megkértem az Istent, hogy vegye el büszkeségemet,
de Ő azt mondta: NEM!
Azt mondta, hogy a büszkeséget nem Ő veszi el, hanem nekem kell feladnom azt.

Kértem Istent, hogy adjon nekem türelmet,
de Ő azt mondta: NEM!
Azt mondta, hogy a türelem a megpróbáltatás mellékterméke, amit nem kapni, hanem megszerezni kell.

Kértem Istent, hogy adjon nekem boldogságot,
de Ő azt mondta: NEM!
Azt mondta, csak áldását adhatja, a boldogság rajtam múlik.

Kértem Istent, hogy kíméljen meg a fájdalomtól,
de Ő azt mondta: NEM!
Azt mondta, a szenvedés eltávolít a világ dolgaitól és közelebb visz hozzá.

Kértem Istent, hogy adjon lelki fejlődést,
de Ő azt mondta: NEM!
Azt mondta, hogy a fejlődés az én dolgom, de hajlandó megmetszeni, hogy gyümölcsöt hozzak.

Kértem Istent, hogy segítsen másokat szeretni,
úgy, ahogyan Ő szeret engem.
Erre azt felelte: látom, már kezded érteni.

Kértem erőt...
És Isten adott nehézségeket, amelyek erőssé tesznek.

Kértem bölcsességet... 
És Isten adott problémákat, hogy megoldjam azokat.

Kértem bátorságot,
és Isten adott veszélyeket, hogy legyőzzem azokat.

Kértem adjon szeretetet,
és Isten adott gondterhelt embereket, hogy segítsek rajtuk.

Kértem kegyelmet...
És Isten adott lehetőségeket.

Semmit sem kaptam, amit akartam, és mégis
megkaptam mindent, amire szükségem volt!


Az írást itt találtam, és teljesen egyetértek vele, mint ahogy Kosztich Éva többi írásával is.

Fák


Évek óta figyelem, ahogy fogynak a fák. Sok közülük csak a szélsőséges időjárást nem bírja elviselni, vannak, amelyek a "civilizáció" oltárán áldoztatnak fel /mint környezetszennyezés, építkezések /, és egyre többeket egyszerűen eltüzelnek. Ha valaki figyeli az út menti fákat utazása során, egyre több kiszáradt, vagy beteg fát lát. Az erdőkön pedig - legalábbis felénk - egyszerűen át lehet látni. Olyan pazarló módon bánunk a fákkal, mint újabban mindennel. Mintha az élet csak egyedül nekünk adatott volna meg, hogy gátlástalanul és minél gyorsabban a saját igényeink kielégítésére fordítsunk mindent, ami körülöttünk van. Mintha nem tudnánk, hogy minden mindenhez millió szállal kötődik, és ha az egyik dől, magával rántja a többit is.
Egy fa, sok évig növekszik, mire vágásérett lesz. Mennyi időre elegendő az a hő, amit belőle nyerünk? Mi lesz, ha már nem lesz mit kivágni, hisz ültetni alig ültetünk?
A fák sokkal többek annál, mint sokan gondolják. Ők azok, akik lehozzák a kozmikus energiákat, testüket használva antennának levezetik a Földnek, a Földanya energiáját felszínre hozva összekötik eget a földdel. Mindezzel nekünk embereknek szolgálnak, hogy szétsugározzák ezeket a számunkra nélkülözhetetlen energiákat.
Egy alkalommal várakozás közben néztem egy park fáit. Több fajta fa élt egymás mellett: gyertyán, tölgy gesztenye, nyír, fenyő és egyebek. Ahogy fókuszálatlan tekintettel néztem a koronájukat, rájöttem, hogy különböző formájú kisugárzásuk van az égen. Máshogy gyűjti és szórja az energiát a fenyő, ami szűk, de nagyon intenzív sugarakat rajzol, vagy egy széles koronájú fa, amely lágy, szórt energiafénybe burkolózik. Ha valakinek kedve van, tegyen egy próbát!
Karen Doonan még beszélget is velük:


2011. december 3., szombat

Zúzosságok


Kicsit késve számolok be a zúzmarás mámoromról, mert még csak most ismerkedem a technikával.
A minap így gondolkoztam biciklizés közben: "Remélem, van valami közöm a cetekhez, mert hideg is van, meg a levegő páratartalma is közelít a tömény H2O-hoz, márpedig ez a közeg egyenesen a cetféléknek kedvez. Ám, ha lehűlne a levegő, csodás zúzmara lenne!" És lőn! Na, jó, láttam már csodásabbat, de így tél elején ne telhetetlenkedjen az ember. Mivel végre a kertet is felszántották, és este már sötét volt mire hazaértem, reggel rögtön a kert felé vettem az irányt.

Persze úton-útfélen sok szépség volt, ebből teszek fel egy kis ízelítőt: