A "Sztárom a párom"-ban van egy jelenet: a főhős találkozott valakivel, aki mélyen megérintette, majd úgy tűnt, végleg el is veszítette. Megy az utcán, nap mint nap a munkahelyére, közben évszakok követik egymást, gyermekek születnek, emberek jönnek-mennek, költöznek, meghalnak. Minden változik a külső világban, de hősünkben minden változatlan, bár ő úgy hiszi, hogy mindenen túl van már. Hogy mégsincs így, az csak akkor derül ki, mikor újra szembesül a problémával, vagyis a nő, aki nyomot hagyott benne, újra felbukkan.
Tanulságos mozzanat. Minden ugyanúgy működik. Amíg nincs kisütve a feszültség, amíg nincs lejátszva a játszma, megoldva szituáció, addig újra és újra ugyanolyan sőt egyre nagyobb erővel kényszerülünk szembesülésre, a probléma átlényegítésére. Át kell mosni magunkon, meg kell élni, fel kell oldani, le kell zárni, meg kell bocsájtani a másiknak, vagy magunknak.
Addig nincs felodozás.
